"Paige szenvedélyes, bátor, mókás és elbûvölõ. El tud tûnni, újra meg tud jelenni és magához tudja vonzani a dolgokat - például a férfiakat."
"Kiskoromban mindig megnéztem a Dinasztiát, és mindennél jobban Alexis akartam lenni."
"Nyolc testvérem van, és nem mondhatom, hogy nagyon el vannak tõlem ájulva. Ha azt mondom nekik, hogy "Hé, most szereplek egy tévésorozatban!" akkor valamelyikük azt mondja, hogy "Tudjátok, mit csinálok holnap este?""
"Általában egy doboz Twinkies-t kaptam bébicsõszködésért óránként. Nem volt sok pénzünk, a szüleim meg "carob chip"-mániások voltak, úgyhogy nem kaphattam édességet. Úgyhogy amikor nem voltam otthon, mindig a legjobbat kellett kihoznom magamból."
"Kedvenc filmem a "Sixteen Candles". Imádom! 13 éves koromban láttam elõször, és még ma is, miután mittudoménhányszor láttam már, nem tudom nem megnézni, ha adják a tévében."
"Mióta a tévében boszorkánykodom, teljesen megváltozott az életem, mert gyakorlatilag nincs életem. Rengeteget dolgozom, sokat forgatunk éjjel, és általában akkor érek haza, amikor az átlagember elindul otthonról a munkahelyére. Az a fajta lány vagyok, aki egyszer régen nem volt hajlandó kikelni az ágyból reggel tíz elõtt."
"Hogy féltem-e attól, hogy én vagyok az új lány? Dehogy! Teljesen megszoktam már. Annyi különbözõ suliba jártam, hogy gyakorlatilag mindig én voltam az új lány. Úgy intéztem el magamban a dolgot, hogy nem az én dolgom, amit mások gondolnak rólam. Tudom, hogy kedves vagyok és jól érzem magam, és hogyha ott ülök és azon aggódom, hogy ki mit gondol rólam, akkor nagyon zsúfolt lenne az agyam."
"A mottóm: Lehet, hogy épp nem vagy boldog, de ha hû vagy önmagadhoz, a végén boldog leszel."
"Most sokkal többet eszem, mint régebben, mert sokkal több energiára van szükségem. A jó hír az, hogy ha többet eszem, akkor meghízom és akkor sokmillió tévénézõ rajtam röhög. És ez a jó hír. Látjátok, most direkt úgy viselkedem, hogy jól megsajnáljatok. Nem is igaz, mert imádom ezt a munkát. Ez az egyik legjobb dolog, ami valaha történt velem."
"Amikor elõször idejöttem Olaszországból, beleszerettem egy fiúba, aki szemben lakott velem. Úgy kilenc éves lehettem. Odaadtam neki azokat a kis szárnyakat, amiket a repülõkön adnak, ajándékba a gyerekeknek. Én odaadtam neki, szerelmem jeléül, õ meg bedobta a medencéjükbe. Akkor egy évre megtagadtam a szerelmet. Azóta csak akkor vallok szerelmet, ha teljesen biztos vagyok benne."
"Örülök, hogy a szerepemben mostanában már több az akció. Ki-be járkálnak Paige életébe a pasik. Most már csak biztosítani kellene, hogy jó pasikat kapjak. Lehet, hogy be kellene jutnom a szereplõválogatásokra."
"Ó, Cole-t elintézni nem volt nagyon nehéz. Segített a családom, szerették volna, ha megteszem. Na meg az emberiség javáért tettem."
"Mindig is szerettem a kihívásokat. Volt már, hogy kiugrottam repülõgéppel, persze ejtõernyõvel. Az vicces volt. Viszont én voltam az egyetlen, akinek sikerült normálisan landolnia, úgyhogy inkább nem csinálnám még egyszer. Nem akarom megkísérteni a sorsot. Legközelebb meg akarom mászni a piramisokat."
"Hogyha lenne különleges erõm, biztos, hogy repülni szeretnék tudni. El tudom persze szórakoztatni magam, miközben az utcán megyek, de utcán repülni, na az jó lenne!"
"Nem tudom, meddig lesz még vörös a hajam. Eddig biztosított számomra valamennyi anonimitást, dehát az most már megszûnt. Az a probléma, hogy hamar megunom magam, nem szeretem minden nap magamat nézni."
"Notóriusan én vagyok az a forgatáson, akire rá kell szólni. Állandóan elrontok valamit. Túl sokat káromkodom és véletlenül mindig Phoebe-nek vagy Pipernek hívom magam. Ilyenkor arra szoktam gondolni, hogy tudok egy kis könnyedséget adni a feszült munka közben."