A Fekete mágia ereje!!
2004.10.26. 17:10
Ismerd meg milyen erővel állnek szemben a boszik!!
A MÁGIA EREJE Ha bepillantást akarunk nyerni a mágia valós hatalmába, meg akarjuk érteni működésének finomságait, energetikai és fizikai síkhoz kötött potenciálját, elsősorban azt kell evidenciában tartanunk, hogy a mágikus cselekedetek jelentős része valójában nem éri el a hatását. Az eredménytelen varázslás elsődleges oka az, ha dilettáns módon van kiválasztva a végrehajtás eszköze, ugyanis gyakran úgy a belső, mint a külső összhang hiányzik a cél és az annak elérésére kiválasztott eszköz között, azaz a jel és az idea nem illenek össze. Az eredményesség elengedhetetlen feltétele, hogy az, aki él vele, maga is kielégítőnek ítélje meg a történteket. Ez azért annyira fontos, mert a mágikus cselekedetet gyakran nem az általa elért külső hatás alapján ítélik meg, hanem aszerint a lelki közérzet szerint, amelyet az az illető személyben kiváltott. Ez a jelenség mindenekelőtt az illető védelmét szolgáló mágikus eljárások során jut rendkívüli fontossághoz, ilyen esetben ugyanis a mágikus gyakorlat elvégzése már önmagában meghozhatja az egyén számára az addig hiányzó lelkierőt és biztonságot, amellyel a továbbiakban képes lesz az őt fenyegető támadások elhárítására, vagy az őt érő negatív hatások semlegesítésére, kikerülésére . Tehát a varázslás sikere igen nagy mértékben a rituáléhoz való személyes viszonyuláson múlik. Egy nem teljes szívvel végrehajtott mágikus eljárás bizonyosra vehető, hogy csekély hatást érhet csupán el. Aki nincs szilárdan meggyőződve mágikus eljárása hatékonyságáról, az a végeredményt is kételkedve fogja majd megítélni. Természetesen az is előfordul, hogy a kiválasztott eszköz által a mágia ugyan kifejti lényegi hatását, de a címzettben nem tudatosulnak a történtek. Az igazán nagy mágikus erőket mozgató rítusok nem túl gyakoriak, és ezek többsége ráadásul nem is veszélytelen, mert függetlenül attól, hogy a címzett akarta-e vagy nem, kifejti hatását és az illetőre rákényszeríti a fausti szerződést a lemúriai erőkkel. Azok a lelki tényezők, amelyek a mágia során működésbe lépnek, erősen befolyásolják a végeredményt is. Ezt a jelenséget jól megfigyelhetjük azokban az esetekben, amikor egy idegen eredetű mágikus akció a saját szociokulturális határain _túl_ is kifejti hatását. Általában ugyanis ezek az eljárások csak abban a zártnak tekinthető kollektívában működnek, amelyben természetes és közismert az adott eljárás jelentése. Jó példa erre a hetes szám megítélése, melyet Németországban szerencseszámnak, Olaszországban viszont rossz előjelnek tekintenek - következésképpen az olasz légi járatokon hiányzik is a hetesszámú ülés. Hasonló a helyzet a kékszemű emberekkel, akiket a mediterrán zónában gyakran vádolnak meg szemmel veréssel. Ezzel szemben Észak-Európában ez eszébe sem jutna senkinek! Ugyanakkor el kell ismerni, hogy minden további nélkül megtörténhet az, hogy pl. valaki egy távoli országból magával hoz egy emléktárgyat, és az aztán környezetében később fenyegető és kellemetlen atmoszférát teremt maga körül. Az efféle tárgyakat hazájukban általában nemzeti régiségként kínálják, és ott, ahonnan származik, mágikus célokat szolgálnak. _Ez az_ amely olyan tulajdonságokkal ruházza fel őket, amelynek hatása a későbbi tulajdonosánál is érvényesülhet. Ez a hatás akkor is fel szokott lépni, ha egyébként a mágikus jelet az adott tárgyon közvetlenül senki sem ismeri fel. Ilyen kivételesen erős mágikus hatás előfordulása azonban nem túl gyakori, ennélfogva inkább az a tipikus eset, amikor a címzettnek kell felismernie a kiválasztott médium reá gyakorolt hatását. Ha nem ismeri fel, a rituálé könnyen a semmibe fut, mivel a címzett nem szerez róla tudomást. Olyan eset is előfordulhat, hogy az a személy, akire a mágikus hatást ráirányították, megérzi ezt a befolyást, és képes hatékonyan védekezni ellene. Korabeli beszámoló említi meg, hogy Olimposz alexandriai mágus irigységből megkísérelte kortársa, Plótinosz elméjét mágikus úton megzavarni, a filozófus azonban olyan sikeresen hárította el a támadásokat, hogy végül Olimposz ezekkel a szavakkal volt kénytelen visszavonulni, és beismerni vereségét: "Micsoda hatalmas lélek! Az összes erő, amely felé irányult, visszaverődött a lelkén, és visszaszállt a támadóra!" Ez az eset tanulságosan bizonyítja , hogy a mágikus eljárások során a megfelelő eszköz kiválasztása mellett arra is nagyon kell figyelni, hogy a varázslat ereje nem csak, hogy megfeleljen, de ha csak lehet erősebb is legyen annál, amekkora lelkierővel a címzett rendelkezik. A mágikus eljárások erejének magyarázatára alapvetően kétféle feltételezés létezik. Míg az egyik feltevés a mágikus hatást pszichológiai kérdésként kezeli, a másik szerint energetikai jelenségről van szó. A gyakorlat szerint ez a két aspektus össze is kapcsolódhat. Sigmund Freud a "Totem és tabu" című fűzött egyik jegyzetében megkísérelte elválasztani a varázslást és a mágiát, melynek során a pszichológiai és az energetikai magyarázatot a következőképpen kapcsolta egymáshoz: "Amikor a szellemet lármával és kiáltásokkal űzik el, akkor tisztán varázsló tevékenységről van szó, amikor azonban kényszerítik valamire azáltal, hogy nevét hatalmukba kerítették, mágiát űznek vele." Ha az efféle elvi különbségtevés a mágia és a varázslás között helyesnek bizonyulna is, a gyakorlatban semmiképpen sem lehet őket egymástól ilyen precízen elválasztani. Ami a varázslatot illeti, annak hatásosságát a pszichológiai közérzet minősége határozza meg, mert a procedúra során kvázi-pszichológiai törvények hatnak a természeti törvények helyett. Ebben az esetben a gondolkodásnak és a hozzákapcsolódó képzelőerőnek olyan prioritása van, hogy nem csak a valóság megértésére, hanem bizonyos fokig a környezet feletti hatalom megszerzésére is lehetőség nyílik. A pozitív gondolkodás széles körben elfogadott hatalma bizonyítja, hogy a gondolati mágia valós hatalommal bír. Még a "véletlen" esetek során sem lehet egyszerűen elvetni a mágikus szándék, és az elért hatás közötti összefüggés kérdését. Gyermekkoromban például meg voltam győződve arról, hogy el tudom űzni a zivatarfelhőket, és ezt a feltételezett képességemet gyakran sikeresen használtam is. Az effajta jelenségeket az analitikus pszichológia megalapítója, C. G. Jung a szinkronicitás fogalmával jellemezte. Erről a következőket írta: Az okozati elv azt mondja ki, hogy az ok és az okozat között szükségszerű kapcsolat áll fenn. A szinkronicitás elv azt állítja, hogy az események az egyidejűség és az érzékelés révén koincidenciát (egybeesést) mutatnak egymással. Ha tehát azt feltételezzük, hogy sok egyedi megfigyelés mögött tények rejlenek, arra a következtetésre jutunk, hogy az okok és az okozatok összefüggése mellett létezik a természetben még egy másik elv is, azaz az események rendjében kifejeződik egy olyan tényező, amely egyfajta érzékként jelenik meg." Ezzel sok eredményes varázslás megmagyarázhatóvá válik. A gondolati- és a képzelőerő a mágiában alapvető jelentőségű. Paracelsus írta ezzel kapcsolatban, hogy: "A lélek képzelőereje következtében a szó testet ölt". Azaz a saját gondolatunk uralása fontos feltétele a mágiának. Ezen keresztül nem csak másokra lehet hatást gyakorolni, hanem az idegen befolyásokkal szemben is eredményesen lehet védekezni. Természetesen hinnünk kell a gondolatok mindenható erejében ahhoz, hogy annak a mágiához szükséges, saját személyünket meghaladó hatást tudjunk kölcsönözni, mivel a gondolkodás ereje önmagában képtelen arra, hogy mágikus folyamatokat mozgásba hozzon. Ehhez szükségünk van a "hit hatalmának" nevezett rendkívüli lelkierőre. Azokról a hitben megnyilvánuló erőkről van itt szó, amelyek - mint azt mondani szokás - "hegyeket mozgatnak meg". A mágusok csodatevésének is ez az alapja, és erre a hatalmuk a bizonyíték. Mai pszichológiai ismereteink segítségével megfelelő magyarázatot tudunk adni annak a gondolati erőnek a működésére, melyek segítségével magunk is komoly mágikus eredményeket érhetünk el. Régebben azért koránt sem volt ilyen rózsás a helyzet: a középkorban pl. máglyán égették el azokat az egyetemistákat, akik különlegesen tehetségesek voltak, mert kimagasló tanulmányi eredményeiket csak az ördöggel kötött szövetséggel tudták magyarázni. El kell ismerni azonban, hogy a közvetlen személyes hatáson túlmutató mágikus gondolati erők megítélése még ma is nagyon eltérő. Ismertetünk most egy lehetséges magyarázatot, azonban ez úgy világnézetileg, mint tapasztalatok tekintetében bizonyos feltételekhez kötődik, így nem is tart igényt a kizárólagosságra: Agrippa von Nettesheim feltételezett egy u.n. "világlelket", a Spiritus mundit, Ez az egyetlen létező, amely mindent betölt, mindent eléáraszt, mindent összeköt és összefüggésbe hoz. Létezésével az egész világ egyetlen egységgé lép elő. Ebből következik, hogy azok a dolgok, amelyekben ez a szellem különösen erőteljes, képesek rá, hogy maguk is hasonlót hozzanak létre! Ezzel a gondolattal valamilyen formában sok vallás foglalkozik. Ez a világkép a világ és a teremtés mély, archetípikus megértésén alapszik. A Spiritus mundinak a fizikai és mágikus síkú hatása bukkan fel a biológus Rupert Sheldrake elméletében, aki hasonló szellemű modellt hozott létre a parapszichológiai jelenségek magyarázatára. Az elmélet szerint fel lehet tételezni egy az anyaghoz kötődő, de mégis önálló finomanyag-szerű szellemi erőt, amely bár egyedileg megformálva jelenik meg, összességében egy önmagában ható jelenséget alkot. Így ez az erő egy mindent átfogó és összekötő teret és keretet hoz létre, melyben az egyes elemek mindennel és mindenkivel képesek kölcsönhatásba lépni. Az ilyen típusú kommunikációra utaló jeleket a különféle parapszichológiai jelenségek hátterében már régóta felfedezték, csakhogy a legtöbb esetleírás másodkézből származik, ezért ebben a tanulmányban nem foglalkozunk vele részletesen. A bibi ott van, hogy mindnyájan rendelkezünk ilyenfajta személyes tapasztalatokkal is. Mindenkinek vannak olyan élményei, amelyek saját pszichikai korlátain túlmutatnak. Ezek az élmények számunkra nagyon jelentősek, mert _átéltük őket_ így tudjuk: valóságos és nem fiktív vagy meghamisított élményekről van szó. Például mindenki élt már át "valaki néz vagy jön a hátam mögött" érzést, vagy kezdett el egyszerre dúdolni vagy fütyülni egy dallamot valaki mással együtt. Ezek spontán telepatikus élmények. A hosszú időn át tartó partnerkapcsolatokban is meglehetősen gyakori a gondolatátvitel szinte mindennapos gyakorlata. Ezeknél meglepőbbek azok a beszámolók, amikor nagy távolságú gondolatátvitelről van szó (pl. az anya megérzi, hogy mikor veszítette el a fiát a harctéren.) Van úgy, hogy elveszett barátokkal vagy rokonokkal kerülünk egyszerre szoros gondolati kapcsolatba, anélkül, hogy bármiféle szándékos külső megnyilvánulás ezt megelőzte volna. Ilyen alkalmakkor szinte mindenki megsejt valamit ebből a finomanyaggal behálózott kommunikációs térből. A fenti, tisztán ható gondolati erőtől elvonatkoztatva érdemes megvizsgálni egy másik, szintén gondolati úton ható de látszólag önállósult jelenséget, amit "szellemi vámpírizmus"-nak neveznek. Ezt olyan személyek közelében érezzük, akik visszatérő módon, gátlástalanul "lelki szemetesládának" használnak bennünket. Ezek az emberek nálunk akarnak megszabadulni lelki szenvedéseiktől, és miután feltartóztathatatlanul kiöntötték bánatukat, ők megerősödve távoznak, míg mi lelkileg és szellemileg teljesen kifacsarva éljük meg ezt a helyzetet, és az így ránk ragasztott rossz hangulat sokszor napokig kísért bennünket. Még ennél is rosszabbul járunk azokkal, akik a mi lelkierőnkből táplálkoznak, közelünkben láthatóan felélednek, miközben mi egyre inkább elerőtlenedünk. Ezeknek a személyeknek a közelében tartós lelki gyengeséget érzünk, ezeket a jelenségeket azonban ritkán kapcsoljuk össze, így általában nem vesszük észre, hogy az általunk átélt fenyegetettség érzésnek ők a forrásai. Egy adott helynek, térnek, helyszínnek is igen erős atmoszférája lehet. Ezt érezzük mindannyiszor, amikor templomba, temetőbe, nevezetes emlékhelyre megyünk. Még akkor is a hatása alá kerülhetünk a "hely szellemének", amikor nem is ismerjük pontosan, hogy milyen múltbeli események emlékét ápolják itt. Ezek a tapasztalatok szintén erősítik meg, hogy a korábban működésbe lépett, finomanyaghoz kötődő erők részben kötött, másrést önállóan működő jelenségek, mivel az adott helyszínek az emlékek révén rendelkeznek azzal a karakterrel, amivel mi sokkal később találkozunk. Csak közben ez a karakter szinte önálló életre kelt, és immár a konkrét helyi kötődéstől függetlenül válik számunkra érzékelhetővé. Ezzel magyarázható, hogy -bár szinte semmi konkrét ismeret nem maradt meg róluk- régi és elfeledett kultikus helyszíneken mégis át tudjuk élni - és át is éljük - ezeket a hatásokat. Hasonló történik velünk akkor is, amikor nagyon alaposan és őszinte érdeklődéssel foglalkozunk valamilyen témával. Lehet ez egy könyv, amelynek olvasásakor egyszer csak valami módon megérint bennünket a szerző szelleme. Még ennél is fantasztikusabb lehet az élmény, ha valakivel egy fontos történelmi eseményről, vagy egy már rég meghalt jelentős személyiségről beszélünk, és közben egyre erősödik az a benyomásunk, hogy _mi magunk, fizikailag_ abban a régi történelmi helyzetben találjuk magunkat, illetve a már meghalt személy jelenléte megcsap bennünket. Hogy egy adott helyzetnek mennyire erős is lehet az atmoszférája, azt jól illusztrálja az úgynevezett "Jeruzsálem-szindróma". A történelmi városba érkező zarándokok körében meglehetősen gyakran tör ki egyfajta vallási téboly, mely abban nyilvánul meg, hogy az érintettek valamelyik bibliai figura szerepét öltik magukra, és eszerint kezdenek el viselkedni. Ezeknél a személyeknél nem sokkal a városba érkezés után lép fel a feltűnő magatartás-változás, mely során egy számukra is váratlan erős belső kényszer hatására eltávolodnak saját csoportjuktól, különböző rituális megtisztulási rituáléknak vetik alá magukat és fehér lepelbe burkolózva, mintegy révületbe esve járkálnak a Via Dolorosán, hangosan imádkozva, vagy lángoló prédikációkat tartva. Nem vitatott, hogy ezek a Jeruzsálem-szindrómába esett zarándokoknak nagyobbik része már a szent városba való érkezésük előtt is bizonyos pszichés problémákkal küszködött, csakhogy az érintettek kb. egyharmada korábban teljesen egészséges és stabil személyiség volt! Az sem megmagyarázott, hogy a várakozásokkal ellentétben kétszer annyi férfit ragad magával a Jeruzsálem-szindróma, mint nőt (Érdekes ellentét azzal, hogy általában a nők 2/3 arányban kerülnek egyébként kapcsolatba az ezoterikával, a férfiakhoz képest.) Mint azt a fenti példa szemléletesen mutatja, a szellemi erőknek egy adott térségben való érzékelése mindig a sokféle formában, de mindenütt jelen lévő finomanyag jelenlétének energiájára utal. Ezek a megjelenési formák egyfajta "Spiritus magus" (mágikus szellem) működését jelzik. Tulajdonképpen ezzel a fogalommal a finomanyag energiájának azokat a szintjeit lehet körülírni, amelyek mágikus eszközökkel megszólíthatók. A "Spiritus magus"-sal való kapcsolatfelvételnek többféle útja van. Van, akiknek sikerül pusztán a saját lelkierejük révén érintkezésbe lépni ezzel az energiával, de gyakoribb, hogy ehhez bizonyos ráhangolódásra és előkészületekre van szükség. Azok a rituálék, amelyek a legtöbb mágikus eljárást kísérik, maguk is mágikus célt szolgálnak, ezért semmiképpen sem tekinthetők jelentőség nélküli, hatásvadászó külsőségeknek. A "Fehér" részben a későbbiek során az "előkészületek" címszó alatt majd közelebbről is bemutatjuk ezeket az eljárásokat. Van olyan mágikus irányvonal, amely hajlik arra, hogy a Spiritus magus megközelítéséhez szellemi közvetítőt vegyenek igénybe. Ez azonban kétélű fegyver, mindenképpen jól át kell gondolni a szükségességét, mivel ilyen esetekben fennáll annak a veszélye, hogy a közvetítő valamilyen értelemben (jó és rossz értelemben egyaránt) befolyásolhatja az egész mágikus folyamatot. Olykor már az is elég, ha a közvetítő saját képzeletében létező alakokat visz be valamilyen módon a folyamatokba, és általuk (rajtik keresztül) irányító szerepet szerez magának. Ilyen esetben ugyanis a mágus hatalma áttevődik a közvetítőre, és a mágus, aki az egész folyamatot kezdeményezte - és akinek ezáltal az erőt birtokolnia kellene - alárendelt helyzetbe kerül, vagy passzív tehetetlenséggel vesz részt az eseményekben. Az eddigiekből leszűrhető a következtetés, hogy a Spiritus magus önmagában ellentmondásos erő, mely mind a fekete, mind a fehér mágia lehetőségeit magába foglalja, és önálló egységet alkot. A gnosztikusok és követőik hasonló értelemben írtak a Spiritus magus felsőbbrendű, világformáló szelleméről. Tehát a Spiritus magus világos, azaz "fehér" összetevői nem különböztethetők meg közvetlenül a sötét, feketemágikus aspektusokkal, ugyanis mindkettő integráns része az egésznek. A két - egymást kiegészítő - erő közötti lényeges különbség csak a mindenkori alkalmazás során nyilvánul meg, melyek aszerint különböznek, hogy a procedúrát rontásra vagy gyógyításra használják. A szóban forgó témáról Paracelsus a következőket írta: "A természet fényt bocsát ki és ezen keresztül válik megismerhetővé, de az emberben is van fény - így született bele a természetbe - és ez az a fény, amelynek a révén az ember képes a természetfeletti dolgokat megtapasztalni. Akik a természet fényét keresik, azok a természet fényéről beszélnek, akik az ember fényét keresik, azok is a természet fényéről beszélnek, mert az ember szellem is, angyal is, aki mindhárom tulajdonsággal rendelkezik. Amikor természetté válik, akkor a természetet szolgálja, amikor szellemmé válik, akkor az angyalt szolgálja, amikor angyallá válik, akkor ő maga szolgál angyalként. Az elsőt a testnek adják, a többit a léleknek, és ezek a lélek kincsei. Ezért van, hogy az ember lélekkel bír, és a természet felé emelkedik, hogy létrehozza azt, ami nincs a természetben. Megtapasztalja és létrehozza a poklot, az ördögöt és az ő birodalmát, de létrehozza az eget és az égi lényeket is, az Istent és az ő birodalmát, vagy az angyalokat és a jó szellemeket." Az így értelmezett mágia azonban -még akkor is, ha kizárólag gyógyító céllal alkalmazzák - mindig valami módon rokon a fausti alkuval, azaz a működésbe hozott energiák nem csupán tiszta erőkből állnak. Ezt igen sokéves kísérleti tapasztalatok erősítik meg, amelyet mágikus és gnosztikus közösségekkel végzett kísérletek valamint a gyógyítókkal szerzett benyomások egyaránt igazolnak. Eközben a fent említett Spiritus magus mellett létezik egy olyan finomanyaghoz kötött erő, mely nem bipoláris, hanem magában véve tiszta és eredeti. Ezek a monádok olyan helyeken és feltételek mellett léteznek, ahol és amikor a fehér mágia önmagában képes érvényesülni. A mágusnak az a dolga, hogy ezek előtt az erők előtt megnyíljon, mert a mágia _csak így lehet_ gyógyító. Csak így van garancia arra, hogy lelkierőnket nem kapcsoljuk alacsonyrendű és mulandó, végeredményét tekintve pedig nem gyógyító erőkhöz rövidtávú sikerek reményében (T.képpen Fekete mágiához).Gotthilf von Schubert természetfilozófus a következőket szögezi le ezzel kapcsolatban: "A természettudomány árnyoldalai" című művében: "Csak az az igazi mágia és teurgia, mely a lényeket megnyitja a jó szóra, arra az eleven, a lényünkből érkező jó szóra, amelyik nem az ajkakról, hanem a szívből szól, és természete szerint a védelmet, a kiteljesedést, a jócselekedeteket szolgálja. De még a legmagasabb rendű és látszólag legtisztább jelenségek is először olyan alárendelt erőkként működnek, amelyek a természet magasabb asztrális régióiban tevékenykednek de az elemek alacsonyabb adhéziós és kohéziós erői egy időre hatástalanná - vagy legalábbis észlelhetetlenné - teszik őket, és nem emelik a magasba."
|